Milliós szállások a Balaton közelében

2022. szeptember 20.Utazás, szállás, turizmus 669 szó3,4 perc olvasási idő
FőoldalMilliós szállások a Balaton közelében

Milliós szállások a Balaton közelében

Teljesen természetessé vált, hogy a mai központi téma az infláció szokott lenni. A dráguló árak mindenhol megjelennek, a szupermarketekben, a boltokban, de a szállások keresésénél is. Az utóbbi években már növekvő tendenciát mutattak a Balaton térségében lévő árak, ez azonban idén sem volt másként.

Nem véletlen, hogy sokan a külföldi nyaraláshoz hasonlítják, főleg, ha családostól tervezzük a pihenést.

Amennyiben egy négyfős család indul útnak, akkor a költségek is meg szoktak duplázódni. Ha egy fizetős strandot veszünk alapul, és az egyik étkezést a helyi büfében próbáljuk ki, akkor nagyjából 30.000 forint zsebpénzt kell magunkkal vinnünk. Naponta. Ráadásul júliusban a legtöbb strand emelt a belépőjegyeken, ami megközelítette vagy már át is lépte a napi 1000 forintot. Itt a család számával egyenlő arányban kell felfelé szorozni, tehát ezt is bele kell számolni a költségekbe.

Kár lenne azt hinni, hogy a strandok azért emelnek megállás nélkül, mert így próbálnak meggazdagodni. Az igazság az, hogy az infláció mindenhol megtalálható, a strandokon dolgozóknak is többet kell fizetniük, így értelemszerűen a fogyasztóra hárítják a költségeket. Az infláció senkinek nem könnyíti meg az életét, így meg kell szoknunk, hogy a palacsinta és a hekk is legalább 100 forinttal kerül többe. És akkor még nem beszéltünk azokról a strandokról, amik egy kicsit a luxus kategória felé kacsintgatnak, mivel egy belépő akár 10.000 forint is lehet.

A szállások is egyre drágulnak

Ha a szállásokat keressük fel, akkor megint csalódni fogunk. Ma már nem arról szól a nyaralás, hogy mekkorát pihenhetünk, hanem arról, hogy miként fogjuk tudni megfizetni. Az augusztus közepi árak például nagyon érdekesen alakultak, ugyanis hat éjszakára két felnőttnek és egy gyereknek egymillió forintba került a nyaralás. Természetes nem minden szállás kér ilyen árakat, de ha szeretnénk egy kicsit közelebb lenni a parthoz, esetleg valami extrát használni a házban, akkor bizony fizetnünk kell érte.

Egy tihanyi szálláshelyen az akcióval együtt került egymilliónál többe, így teljesen érthető, hogy leginkább külföldi turistákkal találkozunk, írja az index.hu. Általában franciák, oroszok, angolok, kínaiak és szlovákok választják a magyar tengert, akik sokszor a saját jachtjukat is magukkal hozzák. Úgy tűnik, hogy nekik nem fáj kifizetni ezeket az összegeket, még akkor sem, ha a legdrágább szállás már kétmillió forint környékét is el szokta érni.

Mi várható a jövőben? Nos, semmi csökkenés, hanem még nagyobb emelkedés. Ráadásul az árak az ingatlanokat is magukkal húzzák, úgyhogy nemcsak a bérelhető szállások, hanem a vásárolható lakások és házak árai is az egekben vannak. Nem véletlen, hogy sokan Pesthez hasonlítják a balatoni életet, és még többen inkább a közeli falvakba menekülnek. Talán csak azok a szerencsések, akik évek óta ott laknak, mivel így az ingatlanok árai velük együtt nőnek. Ki tudja, egyszer lehet, hogy az eladás mellett döntenek majd, ahol tényleg jól fognak járni. Addig is érdemes átgondolni, hogy milyen nyaralást tervez az ember, főleg, ha a szállások árait nézi.

Bejegyzések

További bejegyzések

Nyelvtanulás turistaként

2023. május 4.|

Sokan azért ódzkodnak a külföldi nyaralástól, mert nem ismernek idegen nyelveket és úgy érzik, hogy ez kényelmetlenségeket okozna egy idegen országban. Nyelvet tanulni soha nem késő, vallják a szakemberek. Egy új nyelv elsajátítása számos előnnyel

Az internet szerepe a turizmusban

2023. május 1.|

A turisztikai ipar dinamikus fejlődésében igen nagy szerepe van az internetnek. Azok az idők már elmúltak, amikor a nyaralás megtervezéséhez egy utazási irodát kellett felkeresni és az utazási programunk megtervezésekor szóbeli ajánlásokra kellett hagyatkozni.

A legjobb wellness szolgáltatásokat kínáló helyek Magyarországon

2023. február 21.|

Egy wellness hotel számos lehetőséget kínál a pihenésre, feltöltődésre és se szeri, se száma azoknak a szállodáknak, melyek ilyen szolgáltatásokat kínálnak. Ma már szinte alig találunk olyan szállodát, ahol ne lenne medence, jakuzzi vagy szauna,