Boszorkányos kísértés

2023. február 12.Kirándulás, szabadidő 853 szó4,3 perc olvasási idő
FőoldalBoszorkányos kísértés

Boszorkányos kísértés

Csontvázak, boszorkányok, vámpírok és édesség? A Halloweenről már itthon is hallott mindenki, még az is rendelkezik némi fogalommal róla, aki soha nem vett részt ilyen tematikájú partin. Hagyományosan Amerikához társítjuk, de mostanra szinte az egész világot meghódította.

Az USA egyik legnépszerűbb ünnepéről beszélünk, a karácsonyt leszámítva ekkor költik a legtöbb pénzt az Egyesült Államokban – többnyire jelmezekre, édességekre és dekorációra. Érdekesség, hogy az emberek 86 százaléka feltesz valamiféle díszítést halloween idején, ez nagyon jól mutatja, mennyire népszerű ez az ünnep.

Érdekesség, hogy bár Amerikához társítjuk, valójában nem az új világban gyökerezik. A halloween az ősi, keltákig vezethető vissza, vagyis valójában az európai kultúrkörből merít. Ők úgy hitték, hogy a sötét, hideg évszak kezdetén (vagyis október 31-én) a világ rendje megbolydul, az élők és holtak birodalma közti határ elmosódik, és szellemek járják az éjszakát.

Több szertartás is létezett, ami a nyughatatlan szellemek távoltartását, elriasztását szolgálta – az ijesztő jelmezek példának okáért innen erednek. Amerikában az ír és skót (vagyis kelta kultúrkör örököseinek számító) bevándorlók honosították meg ezeket a szokásokat, majd a fogyasztói társadalom kialakulásával megjelent a halloween mai, modern verziója.

Nálunk mindenszentek van, nem Halloween

Aki tölt egy kis időt a közösségi médián október végén, jó eséllyel találkozik ezzel az egyébként téves megállapítással. Elvégre a két dolog nem „üti egymást”. Halloween október 31-én van, míg mindenszenteket másnap, november elsején ünnepeljük. Ráadásul tetszik vagy sem, ez a sokak szemében idegennek ható ünnep a kétezres évek eleje óta egyre szélesebb körben hódít hazánkban, és ez őszintén szólva nem is meglepő.

Ki ne szeretne édességet enni, dekorációt feltenni és jelmezben mókázni? Évről évre több iskolában kikerül az ünnephez köthető díszítés, sőt általában a gyerekek lehetőséget kapnak arra is, hogy beöltözzenek. A tökfaragó versenyek is egyre népszerűbbek, a közösségi oldalakon minden ősszel tömegével jelennek meg a fotók frissen faragott töklámpásokról. A szórakozóhelyek, bárok sem hagyják ki a lehetőséget egy tematikus bulira: évek óta minden diszkóban tartanak jelmezes partikat október utolsó hétvégéjén.

A háztartásokban is egyre gyakoribb a Halloween megsüvegelése – nyilván visszafogottabb kiadásban, mint az USA-ban. A hazai boltok kínálata sem olyan bőséges, mint egy amerikai szupermarket ősszel, de így is bőven találhatunk dekorációt, maszkokat, jelmezt. Halloween tematikájú édességek tekintetében nagyon komoly lemaradásunk van, a hazai boltokban csak elvétve kaphatók. Viszont ezt némi kreativitással könnyű szerrel pótolhatjuk.

A sütőtök hagyományos ehhez az ünnephez köthető étel, így kereshetünk recepteket, amik elsősorban erre a hozzávalóra építenek. Bár készen vett halloween tematikájú süteményekből a legtöbb hazai áruházakban nincs széles választék, erre is van alternatíva. Az interneten több bolt kínálata is szerepel, melyek kifejezetten süteménykiszúrókra és dekorációkra specializálódtak. Ezeken az oldalakon bőséges választék akad, még válogathatunk is.

Többek között a karácsonyi sütemények esetében megszokott sablonokról van szó, melyek használata pofon egyszerű. A süteményformák másik előnye, hogy mindössze néhányszáz forintba kerülnek, és gyakorlatilag akárhányszor újra lehet őket használni.  Ha ezeket választjuk, nem kell bonyolult díszítéssel bajlódnunk saját kezűleg: elég elővenni a denevér, boszorkány, szellem, vagy üst formájú sütikiszúrót és kész is van a hangulatos nassolni való a halloween bulira.

A halloween elsőre furcsának tűnhet, hiszen kifejezetten harsány ünnepről van szó jelmezekkel, dekorációval, jellegzetes ételekkel. De éppen ezért találta meg olyan könnyen a közönségét világszerte. Mivel semmiféle konkrét amerikai kötődése nincs, így bárki azonosulhat vele, aki szereti jól érezni magát, és persze az is előny, ha a borzongást sem veti meg.

Bejegyzések

További bejegyzések

Nyelvtanulás turistaként

2023. május 4.|

Sokan azért ódzkodnak a külföldi nyaralástól, mert nem ismernek idegen nyelveket és úgy érzik, hogy ez kényelmetlenségeket okozna egy idegen országban. Nyelvet tanulni soha nem késő, vallják a szakemberek. Egy új nyelv elsajátítása számos előnnyel

Az internet szerepe a turizmusban

2023. május 1.|

A turisztikai ipar dinamikus fejlődésében igen nagy szerepe van az internetnek. Azok az idők már elmúltak, amikor a nyaralás megtervezéséhez egy utazási irodát kellett felkeresni és az utazási programunk megtervezésekor szóbeli ajánlásokra kellett hagyatkozni.

A legjobb wellness szolgáltatásokat kínáló helyek Magyarországon

2023. február 21.|

Egy wellness hotel számos lehetőséget kínál a pihenésre, feltöltődésre és se szeri, se száma azoknak a szállodáknak, melyek ilyen szolgáltatásokat kínálnak. Ma már szinte alig találunk olyan szállodát, ahol ne lenne medence, jakuzzi vagy szauna,