A legfurcsább szállások a nagyvilágból
A legfurcsább szállások a nagyvilágból
A nyaralások és a kirándulások legfontosabb része a szállás szokott lenni, amit egyesek az ár alapján, mások pedig a kinézet alapján választanak meg. Ha azonban egy kicsivel több időt szánunk a kutatásra, akkor elég érdekes és sokszor bizarr dolgokat fogunk felfedezni.
Rabszolgakunyhóból luxusszálló
Nem olyan régen lehetett hallani arról, hogy Amerikában hatalmas felháborodást váltott ki egy Airbnb hirdetés, ami olyan kunyhót kínál szállóként, amiben régen rabszolgák éltek. Úgy próbáltak finomítani a helyzeten, hogy nagyon szépen felújították, azonban így sem mehetünk el amellett, hogy egykor embereket tartottak benne állatként.
Ötcsillag egy daru tetején
Amszterdamban mindenkinek lehetősége van arra, hogy megszabaduljon a tériszonyától. Vagy legalább szembe nézzen vele, ugyanis negyvenöt méter magasságban is lehet szobát bérelni. Természetesen nem csak egy egyszerű ágyat kapunk, hanem saját jakuzzink is lehet, ahonnan szó szerint belátjuk az egész környéket. Az már egy másik kérdés, hogy nagyjából félmilliót kell fizetni egyetlen éjszakáért, de ha valaki ilyen élményre vágyik, akkor megteheti.
Béreljünk szigetet
Nem újdonság, hogy ma már komplett szigeteket lehet bérleni, bár erről azonnal az jut eszünkbe, hogy bizony az árát is meg fogják kérni. De mi van akkor, ha húszezer forintért tudnánk saját szigetet bérelni? Ma a valamit valamiért törvény uralkodik, tehát teljesen érthető, hogy meg kell keresnünk az apróbetűs részt. Ebben az esetben a helyszínnel lehetnek gondok, ugyanis a sziget Ugandában található.
R.I.P
Kivételesen nem kell rosszra gondolnunk, ugyanis az egyik cég egy hordóegyüttest készített elő a tökéletes nyaraláshoz. (Rest in Pod, innen jön a rövidítés). Ezt a fajta épületet azoknak találták ki, akik nem vágynak túl sok kényelemre, és inkább azt akarják, hogy jól nézzen ki a szállásuk. A pipacsokkal teli réten hatalmas hordók állnak, amiben mindössze egy ágy, és egy fürdőszoba-szerűség fér el. De legalább jól néz ki.
Rakétabunker
Mindig lesznek olyanok, akik tényleg valami extrémre vágynak. Ha pedig a zombifilmeket is imádjuk, akkor ezt a bunkert nekünk találták ki. Az egykori rakétasikló a sivatagban található, szó szerint a semmi közepén (annyira titkos, hogy a pontos helyszínt csak foglalás után kapjuk meg), azonban a szállás hatvan méterrel a felszín alatt helyezkedik el, nincs más dolgunk, mint leliftezni. Az éjszaka ára háromszázezer forint felett van, de teljesen érthető, hogy sok rajongót mennyire vonz ez a kaland.
Tehén-luxus-kemping
Amikor kempingről beszélünk, akkor nem kell azonnal a sátrazásra gondolni, mivel ennél sokkal izgalmasabb helyszínt is választhatunk. Ha pedig a dizájn a fontos, akkor olyan helyet is választhatunk, ahol a szobáknak tehén alakjuk van. Itt csak azt kell eldöntenünk, hogy mit is jelent számunkra a luxus, de egy tehénrajongó biztosan imádná.
Ha van egy kis időnk, akkor nyugodtan kutathatunk, mivel még rengeteg érdekességet fogunk találni, legyen az tenger alatti szoba, kísértetház, vagy épp egy lombkorona szálló.
Bejegyzések
Amiért érdemes biztosítást kötni egy külföldi nyaralás előtt
Egy hosszabb nyaralás előtt rengeteg teendő áll előttünk, főleg akkor, ha külföldre megyünk. A szállás
Előregyártott házak – tele a világ gyönyörű épületekkel
Legyen akár kicsi, akár nagy, akár klasszikus, akár modern és minimalista, legyen akár városban, vagy
Nyelvtanulás turistaként
Sokan azért ódzkodnak a külföldi nyaralástól, mert nem ismernek idegen nyelveket és úgy érzik, hogy
Az internet szerepe a turizmusban
A turisztikai ipar dinamikus fejlődésében igen nagy szerepe van az internetnek. Azok az idők már
További bejegyzések
A legjobb wellness szolgáltatásokat kínáló helyek Magyarországon
Egy wellness hotel számos lehetőséget kínál a pihenésre, feltöltődésre és se szeri, se száma azoknak a szállodáknak, melyek ilyen szolgáltatásokat kínálnak. Ma már szinte alig találunk olyan szállodát, ahol ne lenne medence, jakuzzi vagy szauna,
A meleg levegő mindig felfelé száll? – Tévhitek a hőről
Csukd be az ablakot, mert bejön a hideg – mondjuk, holott a termodinamika szerint nem a hideg jön be, hanem a meleg megy ki. De hogy mit is gondolunk mi a hőről és ezek közül
Boszorkányos kísértés
Csontvázak, boszorkányok, vámpírok és édesség? A Halloweenről már itthon is hallott mindenki, még az is rendelkezik némi fogalommal róla, aki soha nem vett részt ilyen tematikájú partin. Hagyományosan Amerikához társítjuk, de mostanra szinte az egész