2027-től karbonadót kell fizetnünk: már most el kell kezdeni a felkészülést
2027-től karbonadót kell fizetnünk: már most el kell kezdeni a felkészülést
Nem annyira könnyű zöldíteni a vállalatokat, mint gondolnánk. Már most el kell kezdeniük a cégeknek felkészülni a karbonadóra, ami 2027-től válik kötelezővé. A feladat sürgető, hiszen azok, akik elodázzák, akár a mai költségek többszörösével is számolhatnak.
De melyek az első lépések, és hová fordulhatnak a vállalatok, ha már a folyamat elején elakadnak?
Ma már a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy a klímaváltozás nemcsak az unokáinkat érinti, hanem a mi életünkben is közvetlen károkat okozhat. A 2027-től bevezetendő karbonadónak hála azonban már a nagyvállalatoknak sem lehetőség, hanem kötelezettség karbonsemlegessé válni.
„A kitűzött cél 2050-re a teljes karbonsemlegesség, ehhez pedig megkerülhetetlenek a hosszú távú tervek. Minél előbb cselekszik az adott cég, annál nagyobb stratégiai előnyre tesz szert, a hatékony zöld CSR pedig piaci előnyt is jelenthet” – mondja Kiss Gyula István, a Ne Bántsd az Erdőt Egyesület marketingvezetője.
A szakértő szerint a változást a gyártó és termelő cégek érezhetik meg először. Ha ugyanis a konkurenciájuknak jobb a környezetterhelési értéke, akkor esélyes, hogy a hazai vagy külföldi partnercég – a saját kvótájára való tekintettel – tőlük fog vásárolni.
„A vállalatok egyelőre nincsenek igazán képben, és inkább kivárnak. Ám minél később vágnak bele, annál magasabb áron tudnak majd belépni a kompenzációs folyamatba: a karbonkredit árfolyama csak az elmúlt időszakban 15 euróról 98 euróra emelkedett” – fogalmaz a szakértő.
Ehhez társul még, hogy Magyarországon szűk tanácsadói kör működik, akik segítséget tudnak nyújtani a folyamatban. Éppen ezért lépéselőnybe kerülnek azok, akik már most felkeresik őket, mielőtt a szakemberek a tömeges igény miatt túlterheltté válnak.
A szén-dioxid-kibocsátás nettó összértékét csökkenteni hosszadalmas folyamat, ami akár 3-6 évig is elhúzódhat. Ráadásul már az auditáció, mint első lépés, is kihívás elé állítja a cégeket. A vállalati zöldítés során ugyanis először a jelenlegi nettó szén-dioxid-kibocsátást kell meghatározni. Erre a célra azonban nehéz olyan szervezetet találni, amely pontos méréseket végez, amiknek a metódusa is nyomon követhető.
„A környezettudatossági audit másfél-két órás adatgyűjtő egyeztetéssel indul, nagyon alapos, nemzetközi standardekhez igazított, hiteles módszerekkel segít meghatározni a pontos értéket. Ha ez a kiindulási érték nem jó, akkor a ráépülő kompenzációs terv is hibás lehet” – emeli ki Franczia-Pallang Zsuzsanna, a Ne Bántsd az Erdőt Egyesület (NBAE) elnöke.
Cégek helyett ültetnek fákat
Szerencsére működnek olyan szolgáltatók Magyarországon, amelyek átveszik a karbonkivonás feladatát a cégektől. Az NBAE auditot és annak eredményéhez igazított komplett kompenzációs tervet, „kulcsrakész” megoldási stratégiát biztosít a cégeknek, így akár egy kézből intézhető a teljes folyamat, minimalizálva a cégre háruló feladatokat.
„A környezettudatossági audit során kiszámoljuk a vállalat karbonterhelését. Felmérjük, hol a legnagyobb a terheltség, és mely területek élveznek prioritást. Ezenkívül megvizsgáljuk a jelenlegi energiamixet, a víz- és hulladékgazdálkodást, illetve a cégen belüli folyamatmenedzselést is, hiszen akár az idő megtakarításával is csökkenthető a felesleges terhelés” – mondja Kiss Gyula István.
A karbonmentesítés és -kompenzáció részben történhet faültetés és gondozás útján is, ezt a feladatot az NBAE teljes mértékben magára veszi: ma már 52 ezer darab elültetett facsemetét gondoznak, összesen 87 hektár területen, így évente 7900 tonna szén-dioxidot kötnek meg. Fontos kiemelni, hogy a fák elültetése csak az első lépés. Ezért is fektetnek hangsúlyt az ültetvények szakszerű gondozására, hiszen CO2-t csak a fejlődésben lévő, egészséges növény köt meg.
„A cégeknek ez nem jelent logisztikai problémát, és nem szükséges mezőgazdasági jártasság sem, mi viszont napi szinten, transzparens módon nyomon követhetővé tesszük a folyamatot. Számunkra prioritás, hogy a velünk együttműködő vállalatok komplex, minden területet lefedő megoldást kapjanak, a tudományos alapokon nyugvó, szakszerű felméréstől, a célravezető stratégia megalkotásán át, az ellenőrizhető kompenzációs megoldásokig. Fontosnak tartjuk, hogy a teljes folyamat tervezhető, ellenőrizhető legyen, hogy fel se merüljön a greenwashing gyanúja” – zárja Franczia-Pallang Zsuzsanna.
Bejegyzések
Nyelvtanulás turistaként
Sokan azért ódzkodnak a külföldi nyaralástól, mert nem ismernek idegen nyelveket és úgy érzik, hogy
Az internet szerepe a turizmusban
A turisztikai ipar dinamikus fejlődésében igen nagy szerepe van az internetnek. Azok az idők már
A legjobb wellness szolgáltatásokat kínáló helyek Magyarországon
Egy wellness hotel számos lehetőséget kínál a pihenésre, feltöltődésre és se szeri, se száma azoknak
A meleg levegő mindig felfelé száll? – Tévhitek a hőről
Csukd be az ablakot, mert bejön a hideg – mondjuk, holott a termodinamika szerint nem
További bejegyzések
Boszorkányos kísértés
Csontvázak, boszorkányok, vámpírok és édesség? A Halloweenről már itthon is hallott mindenki, még az is rendelkezik némi fogalommal róla, aki soha nem vett részt ilyen tematikájú partin. Hagyományosan Amerikához társítjuk, de mostanra szinte az egész
Emberi enigma: Satoshi Nakamoto
Digitális Anonymus. Bár rendkívül híres, sokan vannak köztünk, akik még életükben nem hallották Satoshi Nakamoto nevét. Pedig a világhírű személynek még Budapesten is van szobra, igaz, az alkotás nem engedi látni a híresség arcát.
A kutyák számára is hasznos az úszástudás
A kutyák ösztönszerűen tudnak úszni – gondolhatnánk és biztos minden családban van egy-egy anekdota arról, hogy egy kutyát elég csak a mély vízbe dobni, és máris megtanult úszni. Nos, ez korántsem fedi a valóságot, bár